Az önmagunkról alkotott tudás legmeghatározóbb elemei közé tartozik az időélményünk, valamint saját testünk észlelése. Az éberen töltött hétköznapjaink általános tapasztalata, hogy testünk a megszokott méretű és a megszokott érzéseket tapasztaljuk benne, hogy testünk sajátunk, hozzánk tartozik, mi magunk rendelkezünk a mozgásaink felett és mi magunk érzékeljük testi érzéseinket, mint ahogy az is, hogy az események velünk történnek, az idő pedig az általában megszokott módon telik. Az egészséges, éber tudatosságunk megváltozásának jele és bizonyítéka, hogy a tér és testérzékelésünk, valamint az időérzékünk megváltozik; elég, ha csak a minden nap átélt alvásra és álmodásra gondolunk. A tudatállapotok megváltozásának szinte mindegyik formája együtt jár a testérzékelés és az időérzés változásával. Ebben a fejezetben bemutatom, hogy a legkülönfélébb módon létrejövő tudatállapotváltozások milyen testélménybeli változásokkal járhatnak együtt.   A különleges tudatállapotok kutatásának eredményei alapján megbizonyosodhatunk róla, hogy a tudatosságunk egyik legelemibb építőköve a testünk észlelése és az erről alkotott szubjektív tapasztalat.

(A korábbiaktól eltérően, ebben a bejegyzésben a lehető legkevesebb idegen szó használatával, közérthető módon közlök tudományos információkat.) 

Bevezetés

A tudatosság, és az öntudat kérdése a pszichológia-, filozófia- és orvostudományok egyik legrégebben kutatott tudományos kérdése. Habár a mai napig nincsen tudományos megegyezés az alapvető definíciókról, az egyik legelfogadottabb pszichológiai magyarázat szerint a tudat felelős saját magunk és környezetünk észleléséért és megfigyelésért, valamint ennek fényében viselkedésünk, gondolkodásunk és érzelmeink szabályozásáért (Kihlstrom, 1984). Az agyi vizsgálóeljárások fejlődésével az utóbbi évtizedekben ugrásszerűen megnőtt az idegrendszerről és a tudati folyamatokról alkotott tudásunk, de rendszerszintű magyarázataink még mindig nincsenek arra vonatkozóan, hogy miután a különböző észleletek bonyolult agyi hálózatokban összeszerveződtek, hogyan jön létre az én, azaz önmagunk tudatos megtapasztalása (Metzinger, 2003).

A tudatkutatás egyik legfontosabb kérdése, hogy az idegrendszer hogyan hozza létre a testi tapasztalat tudatos élményét, hogy testünk és idegrendszerünk megtapasztalása milyen biológiai alapot szolgáltat tudatosságunkban. Mivel érzékelésünk, érzelmeink, gondolkodásunk, sőt még a nyelvi és társas képességeink is testi funkcióink működésétől függenek, az egyik tudományos nézőpont szerint tudatosságunk testünk börtönébe van zárva; ez a testbe zárt elme teóriája (Gibbs, 2006). Egy másik elképzelés szerint, habár a személyiségünk, sőt még kultúránk és társadalmunk megszületése is függ valamelyest testünktől, de testünk észlelése csupán azt a célt szolgálja, hogy tisztában legyünk térbeli elhelyezkedésünkkel, kiterjedésünkkel, mozgásunkkal és meg tudjuk figyelni testi folyamataink változásait, valamint, hogy el tudjuk különíteni magunkat a külvilágtól és testünkre saját részünkként tekinthessünk (Bermúdez és mtsai., 1995, Legrand 2006).

Az agy feltérképezése során megállapították, hogy az idegrendszerünk folyamatosan küld és fogad is információkat a testünkről, ezeket pedig bonyolult hálózatokban szerveződnek össze, és nem lehet elkülöníteni egyetlen agyterületet, amely testünk érzékeléséért lenne felelős, habár a vannak olyan területek (szomatoszenzoros és szenzomotoros kéreg), amelyek bizonyíthatóan központi szerepet töltenek be.

A tudat természetének megismeréséért a kutatók egy része azokat az állapotokat vizsgálja, amelyben eltérés tapasztalható a hétköznapokban megszokott, átlagos állapotoktól, ezt a tudományterületet pedig megváltozott tudatállapotoknak hívják (hivatkoznak még rá különleges tudatállapotként, vagy nem hétköznapi tudatállapotként is). Az egyik közös vonása a megváltozott tudatállapotoknak, hogy megváltozik a téri és idői észlelés; elég, ha csak a legtöbbek által ismert alvásra, vagy alkoholos befolyásoltságra gondolunk. A tudatkutatók ezért úgy gondolják, hogy önmagunk és a világ megtapasztalásának egyik legalapvetőbb összetevőjének tekinthető a testünk és ezáltal a tér és idő észlelése (Blanke & Metzinger, 2009; Damasio, 1999). Ebben a fejezetben azt fogom bemutatni, hogy a tudat változásai hogyan vezetnek a testérzékelés megváltozásához, valamint ellenkezőleg, a testi észlelés változásai, miképpen vezethetnek a tudatos élmény megváltozásához. A módosult tudatállapotok létrejöhetnek betegségek által (pl. skizofrénia vagy epilepszia), spontán, természetes módon (pl. alvás), előidézhetőek pszichológiai és kísérleti módszerekkel (pl. hipnózis vagy ingermegvonás), a biológiai életfeltételek jelentős megváltozásával, (pl. koplalás, vagy légnyomásváltozás), valamint kémiai anyagokkal is, legyen szó akár legális (pl. kávé, morfium) akár illegális (pl. kannabisz, kokain) szerekről (Vaitl és mtsai., 2005).

A testtudat változások közös vonása, hogy az átélő nem érzékeli megfelelően a saját testét, testtérképe megváltozik, vagy a tudata félreértelmezi a testéből jövő ingereket. A testérzékelés zavarainak megismerésével, feltérképezhetővé válnak az okként vagy következményként fellépő idegrendszeri eltérések, ezáltal megismerhetjük az énélményünk alapját képező testtudatunk működését. A fejezetben kiemelt figyelmet fordítok majd a betegségek és orvosi beavatkozások során létrejövő testtudat változásokra, mivel a pszichológia és az orvostudomány a test és lélek betegségeinek megismeréséből szerezte tudásának legjelentősebb részét, habár ma már vannak olyan megközelítések is, amelyek az egészséges embert tekintik kiindulópontjuknak (pl. holisztikus gyógyászat, pozitív pszichológia, stb.).

Betegségek és sérülések

A betegségek által létrejövő tudatállapotváltozások közé soroljuk pl. a pszichotikus állapotokat, valamint minden olyan betegséget vagy sérülést, ami jelentősen megváltoztatja a központi idegrendszer működését és ezáltal a tudatosságot is, pl. a kóma és vegetatív állapotok, az epilepszia, agyvérzés, demencia, stb. Ezekben az állapotokban a testtudat élménye szinte kivétel nélkül eltér a szokásostól. Az emberek különbözőképpen reagálhatnak megváltozott testérzékelésükre. Lehetséges, hogy közömbösek a testérzékelésének megváltozása kapcsán és nem vesznek tudomást testtudatuk megváltozásáról, így különösebb jelentőséget sem tulajdonítanak neki. Ezekben az esetben általában a kezelőorvosok derítenek fényt az eltérésre. Szélsőséges esetben például nem vesznek tudomást róla, hogy egy testrészük, vagy fél testük lebénult. Előfordulhat, hogy észreveszik a változást, de kritikusan tekintenek ré, azaz tudják, hogy illúziót tapasztalnak; ez főleg migrénes és epilepsziás rohamok alatt fordul elő. Lehetséges, hogy az átélőnek tévképzetei, vagy különös hiedelmei vannak a megváltozott testérzékelésével kapcsolatban és észérvekkel nem meggyőzhető vélekedése helytelenségéről. Ilyenkor nem pusztán érzékeli testtudatának megváltozását, de úgy gondolja, hogy az a valóság része (Dieguez, Staub, & Bogousslavsky, 2007).

            Az egyik legelterjedtebb és legtöbbet vizsgált tapasztalat a fantomvégtag jelenség, amelyről az amputált személyes jelentős része beszámol. Szubjektív tapasztalataik és beszámolóik szerint élénken érzékelik az eltávolított végtagjuk érzéseit. A fantomvégtag jelenség vizsgálatával a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a testtudat létrehozásában a magasan szervezett agyi szabályozó folyamatok aktívan részt vesznek, nem csupán passzív módon összegyűjtik és elemzik a test felől jövő ingereket (Brugger, 2005; Ramachandran & Hirstein, 1998.)

            A fantomvégtagok jelenségét a féloldali bénulásos betegek is megtapasztalják olykor, amikor a lebénult testrészek illuzórikus mozgásáról számolnak be. Ha a személyt szembesítik a valóság és a szubjektív tapasztalat eltérésével, van, aki beismeri, hogy nem hozhatott létre mozgást, de van, aki meggyőződéssel állítja, hogy szemeivel is látta mozogni a lebénult testrészt, vagy, hogy tudott vele tapsolni, vagy megérintette vele orvosát (Ramachandran, 1995, Khateb és mtsai., 2009). Ezek az érzékcsalódások náluk kísérleti helyzetekben is kiválthatóak, pl. ha a tükrözik a betegek mozgásképes végtagját, a bénult oldal mozgását fogják érzékelni (Zampini, Moro, & Aglioti, 2004), de a lebénult végtag mozgásának látásos illúziója is létrehozható speciális agyterületek elektromos ingerlésével (Blanke, Ortigue, Landis, & Seeck, 2002).

            Az előbb bemutatott észlelés ellentéte is létrejöhet, amikor a beteg azt tapasztalja, hogy a teste egy része eltűnik, nem látja azt. Előfordulnak olyan illúziók, amikor egy végtag leválik a testről, vagy amellett lebeg, de leírnak olyan eseteket is, amikor a végtag csecsemőkéz méretűvé zsugorodik, vagy hatalmassá nő; utóbbiakat találóan Alíz csodaországban szindrómaként is említik. Ezek az érzékcsalódások általában rövid ideig tartanak és agyvérzés, migrénrohamok, vagy epilepsziás rohamok kísérő tüneteiként jelennek meg (Podoll és Robinson, 2002; Todd, 1955).

            A féloldali agykárosodást követően fellépő neglekt szindróma során a beteg bár tudja mozgatni a testrészeit, mégsem észleli az egyik térfélen lévő ingereket, így a saját testét sem, tehát nem vesz tudomást a létezésükről, ami úgy jelenik meg, hogy elfelejti megfésülni, borotválni vagy kisminkeli az arcának egyik oldalát. Fél oldali bénulást követően azonban ennek az ellentéte is létrejöhet, amikor a betegek úgy viselkednek, mintha nem lennének lebénulva, mintha figyelmen kívül hagynák az egész bal oldalukat és néha azt is tagadják, hogy bármi baj lenne vele (Cocchini, Beschin, Fotopoulou és Della Sala, 2010).

            A tapintási érzékeléssel kapcsolatos hallucinációkról gyakran számolnak be a betegek parkinson kór, előrehaladott demencia, vagy tudatmódosító szer okozta elvonás esetén. A tapintási hallucinációk egy speciális, ámde nem ritka formája, amikor a betegek tévképzetei szerint bogarak másztak a bőrük alá, emiatt pedig viszketést éreznek, sőt ilyenkor általában először bőrgyógyászt keresnek fel, nem pedig pszichiátert (de Leon, Antelo, & Simpson, 1992; Fénélon, Thobois, Bonnet, Broussolle, & Tison, 2002). A tapintási érzékelés megváltozása, pl. az érzékelés tompulása vagy megszűnése gyakran az első jelei a kialakuló idegrendszeri zavaroknak. Ezek a furcsa tapintási érzékelések egészen odáig vezethetnek, hogy valaki a testrészt már nem sajátjaként éli meg, vagy szeretné magáról eltávolíttatni a végtagot (Blanke, Morgenthaler, Brugger, & Overney, 2009).

            A fenti eredmények arra hívják fel a figyelmünket, hogy a testtudatunk nem csupán a testünkből jövő ingerek passzív agyi elemzésétől függ, hanem többszörös idegrendszeri összeköttetés van az érzékszervek és a testi tapasztalatok között, a megszokott testérzékelésünk összetett agyi folyamatok összeszervezésének eredményeként jön létre agyunk és pszichológiai folyamataink pedig aktívan vesznek részt a testtudat kialakulásában.

Spontán létrejövő helyzetek

            A spontán létrejövő tudatállapotváltozások közé tartoznak az alvás és álmosság állapotai, nappali álmodozás, valamint a halálközeli élmények, közös tulajdonságuk pedig, hogy többnyire tőlünk függetlenül, spontán módon jönnek létre. Az előbbiek közül az alvással mindannyiunknak van tapasztalata, és a legtöbben az álmodás során megtapasztaltunk már különleges érzéséket, érzékeléseket, akár a testi észleléssel kapcsolatban is. A természetes folyamatok során létrejövő testtudatváltozásokban leggyakrabban az ún. testen kívüliség élménye jelenik meg, amikor a személyek arról számolnak be, hogy „lelkük kiszállt a testükből és kívülről szemlélték önmagukat”; vizsgálatok szerint az átlag népesség kb. 5-10%-a tapasztalt ilyen élményt élete folyamán (Alvarado, 2000).

Szerencsére jóval kevesebben éltek át halálközeli élményeket, de a túlélők beszámolói nagyon sokszor említik, hogy felülről látták a saját testüket és néha azt is, hogy mit történt körülöttük (Blanke és Dieguez, 2009; Holden, Greyson és James, 2009). Egy különleges alvási folyamat, az alvási paralízis során a személy alvás során tudatosságára ébred, akár nyitott, akár csukott szemmel, de testét még nem tudja mozgatni; meglepő módon ekkor is gyakori a testen kívüliség élményének megtapasztalása. A testen kívüli élmények megjelenésnek lehetőségét figyelték még meg ájulás során vagy stresszkeltő, fenyegető ingerek jelenlétekor (Lempert, Bauer és Schmidt 1994; Noyes és Kletti, 1977; Siegel, 1984). Az előbb felsorolt helyzetek közös vonásai, hogy a testi fenyegetés élményével és/vagy a testi mozgásképesség korlátozódásával függenek össze. 

A fentebbi szubjektív élmények és tudatváltozások kutatásának eredményei arra utalnak, hogy a testen kívüli élmények létrejöttében részt vesznek az alvás és álmodás szabályozásáért felelős területek, térbeli elhelyezkedésünk és mozgásunk észlelésének területei, valamit különböző személyiségbeli eltérések is, többek között pl. az élményekbe való bevonódás képessége (Blanke & Dieguez, 2009).

Pszichológiai módszerek

            A tudatállapotváltozások legismertebb pszichológiai módszerei közé sorolják pl. a relaxációt, meditációt, hipnózist, valamit az érzékszervi ingerlés jelentős megváltoztatását (pl. ingermegvonást). A meditációt gyakorlók gyakran számolnak be testi érzékelésük megváltozásáról, pl. testen kívüli élmények formájában, de olyan különleges élményeket is átélhetnek, mint saját testük és lényük feloldódása a környezetbe (Wuff, 2000). A pszichoterápia során alkalmazott hipnózis módszerének egyik gyakori felhasználási lehetősége, a testi fájdalom megszüntetése (Császár-Nagy, 2015), de testen kívüli élményeket is létre lehet hozni vele (Irwin, 1989). Az előbb említett pszichológiai módszerek közös vonása, hogy a figyelem irányításával fejtenek ki hatást a tudatos élmény megváltozásának céljából. A testtudat élményének befolyásolására való képességünk pedig arra enged következtetni, hogy figyelem irányának és milyenségének kiemelt szerepe van testtudat létrehozásában.

            A kísérleti ingermegvonás során a személyek egy úgynevezett izolációs tartályban vannak, ahol testmeleg, sós folyadékban lebegnek, továbbá korlátozott mértékben észlelik hang- és fényingereket is. A kísérleti személyek közül sokan ellazult, relaxált állapotba kerülnek és 20-30 perc elteltével különleges élményeket tapasztalnak meg. Ezek nem csak hallási és látási illúziókat foglalják magukban, hanem kiterjednek a képzelt mozdulatokra, összetett tapintási hallucinációkra, és a testen kívüliség élményeire is (Heron, 1957). A kutatások eredményei arra következtethetünk, hogy a testen kívüli élmények megjelenésének egyik fontos összetevője az ellazult, relaxált állapot és a fekvő vagy lebegő testhelyzet (Schwabe és Blanke, 2008; Zingrone, Alvarado és Cardeña, 2010).

Léteznek olyan vizsgálati eljárások, ahol nem a teljes tudatosság megváltoztatása a cél, hanem kifejezetten a testtudatot és testészlelést kívánják befolyásolni. A testen kívüli élmények kísérleti vizsgálatában új perspektívát nyitott a virtuális valósággal szimulált környezet és saját test észlelésének kombinálása. Ezekben a kísérletekben az alanyok saját testüket a virtuális térben elhelyezkedve látják, tehát amikor pl. a lábuk felé néznek egy virtuális valóságban lévő lábat fognak látni a fejre szerelhető kijelzőn. A tudományos eredmények azt mutatják, hogy kísérleti helyzetekben a látási és testérzékelési ingerek célzott manipulálásával létre lehet hozni a testen kívüliség élményét (Aspell és Blanke, 2009; Ehrsson, 2007; Lenggenhager, Tadi, Metzinger és Blanke, 2007). Az eredmények megerősítették a korábbiakban is taglalt állítást, miszerint testünk észlelése jelentősen függ a látási ingerek feldolgozásától is.  

Ehhez hasonló vizsgálati helyzet az ún. gumikéz illúzió. A klasszikus kísérleti helyzetben a személy asztalra helyezett keze mellé párhuzamosan egy műkezet tesznek, lehetőleg hasonló méretben és ruhában, továbbá az eredeti kezet egy paravánnal eltakarják. A kísérleti alanyok arról számolnak be, hogy amikor a gumikezet megérinti a kísérletvezető, maguk is érzékelik az érintést. Sőt, azt tapasztalták, hogy a gumikéz ismételt érintése során az azonos oldali kéz hőmérséklete elkezd csökkeni. Az eredmények szerint az, hogy egy testrészt a sajátunknak érzünk-e vagy sem, megváltoztatja a testi folyamatok (pl. a testhőmérséklet) kontrollját is, továbbá ezekben az illuzórikus helyzetekben hasonló agyi szabályozó folyamatok vesznek részt, mint a korábban bemutatott betegségekben, amikor megváltozik testtudat (Moseley és mtsai., 2008).

Fizikailag és fiziológiailag kiváltott tudatállapotváltozások

Ebbe a csoportba sorolják azokat az állapotokat, amikor szélsőséges környezeti feltételek között tartózkodnak emberek (pl. légnyomás, hőmérséklet), amikor jelentősen megváltozik a tápanyagbevitelük (pl. koplalás, vagy diéta hatására), vagy légzéstechnikákkal jelentős mértékben befolyásolják testük működését (pl. hiperventilláció). Az a közös vonása ezeknek az állapotoknak, hogy a test és így az egész központi idegrendszer anyagcseréje megváltozik, ami szükségszerűen a tudatállapot megváltozását okozza.  A szélsőséges környezeti feltételek pszichológiai hatásait vizsgáló kutatások szinte mindegyike beszámol az átélők testtudat változásairól, azonban a jelenleg rendelkezésre álló adatok egyrészt korlátozottak, másrészt több helyen is ellentmondásosak, aminek a témában született kevés tudományos igényű vizsgálat az oka.

Magashegymászóknál az oxigén csökkenése, az alacsony hőmérséklet és a társas érintkezés csökkenésével hozzák összefüggésbe, hogy gyakran megjelennek látási és hallási hallucinációk is és érdekes módon a testtudatváltozás volt az egyik legtöbbet említett valóságtorzulás a beszámolókban (Hackett & Roach, 2001). Hegymászóknál és futóknál is megfigyelték, hogy a testtudat és éntudat szétválása a szélsőséges fizikai kimerültség következményeként jelenik meg (Brugger, Regard, Landis és Oelz, 1999; Morgan, 2002)

A búvároknál a magasnyomású környezeti feltétel és a megszokottól eltérő levegő belélegzése miatt a nem megfelelően végzett merüléseknél gyakran számolnak be az észlelés és gondolkodás jelentős megváltozásáról, valamint illúziók megjelenéséről és az anekdotikus beszámolók a testtudat változásait is feltételezik, de tudományos vizsgálatok ez idáig nem állnak rendelkezésünkre a témában (Chowdhury, 2000).

Erősen diétázóknál és anorexiás betegeknél a hosszantartó éhezés hatására fennálló tápanyaghiány következtében kialakulhatnak módosult tudatállapotok, agyi folyamatváltozások és akár emellett, akár ettől függetlenül testképváltozások is (Grunwald és mtsai., 2001). Az agyi anyagcsere folyamatokat a légzésritmus markáns és tartós megváltoztatásával is el lehet érni, mivel ennek hatására módosul a vérben oldott széndioxid és oxigén aránya, ami a vér kémhatásának megváltozását eredményezi (légzési alkalózis), ez pedig a tudatosság és a testi érzékelés jelentős módosulását vonja maga után. Mind a lelassított, mind a felgyorsított légzés képes kiváltani a vér kémiai tulajdonságainak változását, és habár a két folyamat eltérő élettani hatással van a szervezetre, mindkettő hasonló tapasztalatokat eredményez az átélőkben úgy, mint: megnövekedett képzeleti tevékenység, illúziók, hallucinációk, valamint a súlytalanság érzése, halálközeli- és testen kívüli élmények is (Grof, 1996; Meduna, 1950).

Az ebben a pontban bemutatott vizsgálatok legfőbb tanulsága, hogy a normális, hétköznapokban megszokott tudatosságunk és testtudatunk létrejötte nagyban függ az agyi anyagcsere folyamatoktól is, így a jelentősen megváltozott légzésmintázat, vagy tápanyagbevitel eredményeként szinte miden esetben feltétezhető lesz a testtudat megváltozása.

Tudatmódosító kémiai szerek

            A tudatmódosító kémiai szerek különböző fajtái, hatásaik és a test-lélek egységre gyakorolt befolyásuk olyannyira széleskörű és szerteágazó, hogy ebben a pontban csak a legfőbb irányok felvázolására, illetve kiragadott szemelvények bemutatására van lehetőségem.  A pszichoaktív anyagok lehetnek a törvény által engedélyezettek (gyógyszerek), vagy tiltottak (kábítószerek), de csoportosíthatjuk őket orvosi és pszichológiai hatásmechanizmusuk szerint is. Ebben a fejezetben két szercsoportot az ún. depresszáns és hallucinogén szerekkel kapcsolatos legfontosabb megállapításokat ismertetem.

A tompító (depresszáns) szerek (pl. alkohol, morfium), onnan kapták a nevüket, hogy elnyomják a külvilágról és önmagunkból érkező ingerek feldolgozását. Ezen tulajdonságuk miatt kiválóan alkalmasak arra, hogy csillapítsák a fájdalmat, de az érzelmek és gondolatok befolyásolására élvezeti szerként is használják őket, így függőséget is kialakíthatnak. A depresszáns szerek és a műtéti altatásra használt szerek a testi tudatosság és tapasztalat élményét is tompítják, vagy az érzékelhetetlenbe halványítják, és általában a normál, éber hétköznapi tudatosságot megváltoztatják.

A testtudat változásának tapasztalata miatt az egyik orvosi célokra és visszaélésre is alkalmas szerrel, a ketaminnal sok pszichológiai szempontú vizsgálatot végeztek és az eredmények szerint, ez a szer alkalmas a testen kívüli élmények kiváltásra, a testhatárok feloldódásának megtapasztalására. Habár a rászokás és a kóma eshetősége miatt a visszaélésre alkalmas szerek csoportjában a veszélyesebbek között tartják számon, a kísérleti és orvosi vizsgálata fontos új szempontokkal gazdagíthatja a tudományt a testtudat működésének megértése szempontjából (Bünning & Blanke, 2005; Muetzefeld és mtsai., 2008; Wilkins, Girard & Cheyne 2011).

A hallucinogén szerek közös tulajdonsága, hogy markáns változásokat okoznak az észlelésben, gondolkodásban és az érzelmekben is, továbbá jelentősen megélénkül hatásukra a képzelet és az asszociáció; nagyobb dózisokban illúziókat, hallucinációkat tapasztalnak a fogyasztók. A szercsoport legismertebb képviselői közé tartoznak pl. az LSD, a varázsgomba és habár tudományos kategorizálása komplikáltabb, az egyszerűség kedvéért itt teszek említést a kannabiszról és kenderszármazékokról is. Már a ’60-as években lefolytatott első pszichológiai szempontú vizsgálatok megállapították, hogy a fogyasztók beszámolnak idő- és tértorzulásos tapasztalatokról, összetett látási és hallási érzékcsalódásokról, valamint a legkülönfélébb testtudat módosulásokról is, pl. testenkívüli élményekről, a testsúly megváltozott érzéséről, méretbeli változásokról, vagy a testhatárok feloldódásának tapasztalatairól (Hastings, 1990/1969; Pahnke, 1990/1966; Tart, 1971, Nichols, 2004).

A tudatmódosító szerekkel folytatott tudományos vizsgálatokból kiviláglik, hogy kémiai anyagokkal is jelentősen módosítani lehet a testtudat tapasztalatain, legyen szó akár a fájdalomcsillapítókról és műtéti érzéstelenítőkről, akár a legkülönfélébb változásokat előidéző hallucinogén szerekről.

Összegzés

            Ebben a fejezetben azokat tudatállapotváltoztatásra alkalmas helyzeteket és módszereket mutattam be, amelyek leginkább alkalmasak testi tapasztalat megváltoztatására. A felsorolásszerűen ismertetett tudományos vizsgálatok eredményeiből arra következtethetünk, hogy a testünkről alkotott tudásunk és tapasztalatunk nem csupán a testünk felől érkező információk passzív elemzéséből áll, hanem aktívan módosítják más érzékszerveink ingerei, vélekedéseink, figyelmünk, agyi anyagcserénk és az ezeket befolyásoló biokémiai hatások is. Továbbá a tudat vizsgálatainak egyik fontos felismerését képezik a testi tapasztalattal kapcsolatos megfigyelések, eszerint pedig a hétköznapokban megszokott énélményünk egyik legalapvetőbb összetevőjét testtudatunk képezi.

Irodalomjegyzék

Alvarado, C. S. (2000). Out-of-body experiences. In E. Cardeña, S. J. Lynn, & S. Krippner (Eds.), Varieties of anomalous experience: Examining the scientific evidence (pp. 183–218). Washington, DC: American Psychological Association.

Aspell, J. E., & Blanke, O. (2009). Understanding the out-of-body experience from a neuroscientific perspective. In C. D. Murray (Ed.), Psychological and scientific perspectives on out-of-body and near-death experiences (pp. 73–88). New York: Nova Science.

Bermúdez, J. L., Marcel, A., & Eilan, N. (Eds.). (1995). The body and the self. Cambridge: MIT Press.

Blanke, O., & Dieguez, S. (2009). Leaving body and life behind: Out-of-body and near-death experience. In S. Laureys & G. Tononi (Eds.), The neurology of consciousness: Cognitive neuroscience and neuropathology (pp. 303–325). Amsterdam: Elsevier.

Blanke, O., & Metzinger, T. (2009). Full-body illusions and minimal phenomenal selfhood. Trends in Cognitive Sciences, 13, 7–13.

Blanke, O., Morgenthaler, F. D., Brugger, P., & Overney, L. S. (2009). Preliminary evidence for a fronto-parietal dysfunction in able-bodied participants with a desire for limb amputation. Journal of Neuropsychology, 3, 181–200.

Blanke, O., Ortigue, S., Landis, T., & Seeck, M. (2002). Stimulating illusory ownbody perceptions. Nature, 419, 269–270.

Brugger, P. (2005). From phantom limb to phantom body: Varieties of extracorporeal awareness. In G. Knoblich, I. Thornton, M. Grosjean, & M. Shiffrar (Eds.), Human body perception from the inside out (pp. 171–209). New York: Oxford University Press.

Brugger, P., Regard, M., Landis, T., & Oelz, O. (1999). Hallucinatory experiences in extreme altitude climbers. Neuropsychiatry, Neuropsychology and Behavioral Neurology, 12, 67–71.

Bünning, S., & Blanke, O. (2005). The out-of body experience: precipitating factors and neural correlates. Progress in brain research, 150, 331-606.

Cardeña, E., & Winkelman, M. (Eds.). (2011). Altering Consciousness: Multidisiplinary Perspectives. ABC-CLIO.

Chowdhury, B. (2000). The last dive: A father and son’s fatal descent into the ocean’s depths. New York: HarperCollins.

Cocchini, G., Beschin, N., Fotopoulou, A., & Della Sala, S. (2010). Explicit and implicit anosognosia or upper limb motor impairment. Neuropsychologia, 48, 1489–1494.

Császár-Nagy, N. (2015) A fájdalom kezelésének hipnoterápiás lehetőségei. In. Vértes, G. (Ed.), Hipnózis-hipnoterápia (pp. 169-197). Budapest: Medicina.

Damasio, A. R. (1999). The feeling of what happens: Body and emotion in the making of consciousness. London: Heinemann.

Damasio, A. R. (1999). The feeling of what happens: Body and emotion in the making of consciousness. London: Heinemann.

De Leon, J., Antelo, R. E., & Simpson, G. (1992). Delusion of parasitosis or chronic tactile hallucinosis: Hypothesis about their brain physiopathology. Comprehensive Psychiatry, 33, 25–33.

Dieguez, S., Staub, F., & Bogousslavsky, J. (2007). Asomatognosia. In O. Godefroy & J. Bogousslavsky (Eds.), The behavioral and cognitive neurology of stroke (pp. 215–253). Cambridge: Cambridge University Press.

Dieguez, S., Staub, F., & Bogousslavsky, J. (2007). Asomatognosia. In O. Godefroy & J. Bogousslavsky (Eds.), The behavioral and cognitive neurology of stroke (pp. 215–253). Cambridge: Cambridge University Press.

Ehrsson, H. (2007). The experimental induction of out-of-body experiences. Science, 317, 1048.

Elena Kokkianra, Mel Slater (2014) Measuring the effects through time of the influence of visuomotor and visuotactile synchronous stimulation on a virtual body ownership illusion Perception (published online) 43: 1. 43-5.

Fénélon, G., Thobois, S., Bonnet, A. M., Broussolle, E., & Tison, F. (2002). Tactile hallucinations in Parkinson’s disease. Journal of Neurology, 249, 1699–1703.

Gibbs, R. W. (2006). Embodiment and cognitive science. Cambridge: Cambridge University Press.

Grunwald, M., Ettrich, C., Assmann, B., Dahne, A., Krause, W., Busse, F., & Gertz, H. J. (2001). Deficits in haptic perception and right parietal theta power changes in patients with anorexia nervosa before and after weight gain. International Journal of Eating Disorders, 29, 417–428.

Hackett, P. H., & Roach, R. C. (2001). High-altitude illness. New England Journal of Medicine, 345, 107–114.

Hastings, A. C. (1990/1969). The effects of marijuana on consciousness. In C. Tart (Ed.), Altered states of consciousness (3rd ed., pp. 407–431). New York: HarperCollins.

Heron, W. (1957). The pathology of boredom. Scientific American, 196, 52–56.

Holden, J. M., Greyson, B., & James, D. (2009). The handbook of near-death experiences: Thirty years of investigation. Santa Barbara, CA: Praeger.

Holmes, S. W., Morris, R., Clance, P. R., & Putney, R. T. (1996). Holotropic breathwork: An experiential approach to psychotherapy. Psychotherapy: Theory, Research, Practice, Training, 33(1), 114.

Irwin, H. J. (1989). Hypnotic induction of the out-of-body experience. Australian Journal of Clinical Hypnotherapy and Hypnosis, 10, 1–7.

Khateb, A., Simon, S. R., Dieguez, S., Lazeyras, F., Momjian-Mayor, I., Blanke, O., et al. (2009). Seeing the phantom: A functional magnetic resonance imaging study of a supernumerary phantom limb. Annals of Neurology, 65, 698–705.

Kihlstrom, J. F. (1984). Conscious, subconscious, unconscious: A cognitive perspective. In K. S. Bowers & D. Meichenbaum (eds.), The Unconscious Reconsidered. Wiley

Legrand, D. (2006). The bodily self: The sensori-motor roots of pre-reflective selfconsciousness. Phenomenology and the Cognitive Sciences, 5, 89–118.

Lempert, T., Bauer, M., & Schmidt, D. (1994). Syncope and near-death experience. Lancet, 344, 829–830.

Lenggenhager, B., Tadi, T., Metzinger, T., & Blanke, O. (2007). Video ergo sum: Manipulating bodily self-consciousness. Science, 317, 1096–1099.

Meduna, L. J. (1950). The effect of carbon dioxide upon the functions of the brain. In L. J. Meduna (Ed.), Carbon dioxide therapy (pp. 23–40). Springfield, IL: Charles C Thomas.

Metzinger, T. (2003). Being no one: The self-model theory of subjectivity. Cambridge: MIT Press.

Morgan, W. P. (2002). Hypnosis in sport and exercise psychology. In J. L. Van Raalte & B. W. Brewer (Eds.), Exploring sport and exercise psychology (2nd ed., pp. 151–181). Washington DC: American Psychological Association.

Moseley, G. L., Olthof, N., Venema, A., Don, S., Wijers, M., Gallace, A., & Spence, C. (2008). Psychologically induced cooling of a specific body part caused by the illusory ownership of an artificial counterpart. Proceedings of the National Academy of Science USA, 105, 13,169–13,173.

Muetzelfeldt, L., Kamboj, S. K., Rees, H., Taylor, J., Morgan, C. J. A., & Curran, H. V. (2008). Journey through the K-hole: phenomenological aspects of ketamine use. Drug and alcohol dependence, 95(3), 219-229.

Nichols, D. E. (1986). Differences between the mechanism of action of MDMA, MBDB, and the classic hallucinogens. Identification of a new therapeutic class: entactogens. Journal of psychoactive drugs, 18(4), 305-313.

Nichols, D. E. (2004). Hallucinogens. Pharmacology & therapeutics, 101(2), 131-181.

Noyes, R., & Kletti, R. (1977). Depersonalisation in response to life-threatening danger. Comprehensive Psychiatry, 18, 375–384.

Pahnke, W. N., & Richards, W. A. (1990/1966). Implications of LSD and experimental mysticism. In C. Tart (Ed.), Altered states of consciousness (3rd ed., pp. 481–515). New York: HarperCollins.       

Podoll, K., & Robinson, D. (2002). Splitting of the body image as somesthetic aura symptom in migraine. Cephalalgia, 22, 62–65.

Ramachandran, V. S. (1995). Anosognosia in parietal lobe syndrome. Consciousness and Cognition, 4, 22–51.

Ramachandran, V. S., & Hirnstein, W. (1998). Perception of phantom limbs: The D. O. Hebb lecture. Brain, 121, 1603–1630.

Schwabe, L., & Blanke, O. (2008). The vestibular component in out-of-body experiences: A computational approach. Frontiers in Human Neuroscience, 2, 17.

Siegel, R. K. (1984). Hostage hallucinations: Visual imagery induced by isolation and life-threatening stress. Journal of Nervous and Mental Disease, 172, 264–272.

Tart, C. (1971). On being stoned: A psychological study of marijuana intoxication. Palo Alto, CA: Science and Behavior Books.

Todd, J. (1955). The syndrome of Alice in Wonderland. Canadian Medical Association Journal, 73, 701–704.

Vaitl, D., Birbaumer, N., Gruzelier, J., Jamieson, G. A., Kotchoubey, B., Kübler, A., ... & Sammer, G. (2005). Psychobiology of altered states of consciousness. Psychological bulletin, 131(1), 98.

Wilkins, L. K., Girard, T. A., & Cheyne, J. A. (2011). Ketamine as a primary predictor of out-of-body experiences associated with multiple substance use. Consciousness and cognition, 20(3), 943-950.

Wulff, D. M. (2000). Mystical experience. In E. Cardena, S. J. Lynn, & S. Krippner (Eds.), Varieties of anomalous experience: Examining the scientific evidence (pp. 397–440). Washington, DC: American Psychological Association.

Zampini, M., Moro, V., & Aglioti, S. M. (2004). Illusory movements of the contralesional hand in patients with body image disorders. Journal of Neurology, Neurosurgery and Psychiatry, 75, 1626–1628.

Zingrone, N. L., Alvarado, C. S., & Cardena, E. (2010). Out-of-body experiences and physical body activity and posture: Responses from a survey conducted in Scotland. Journal of Nervous and Mental Disease, 198, 163–165.